Az M1-es autópálya győri lehajtója

Az M1-es autópálya 1970-es években kiépült szakasza (Budapest – Tatabánya – Győr – Mosonmagyaróvár – országhatár nyomvonal) 170 km-es hosszával a maga korában a magyar autópálya-hálózat kiemelkedő jelentőségű forgalmi útvonalának számított. A tervezés az előkészítő munkák után tanulmánytervek, bejárási tervek, építési tervek és beruházási program készítésével folytatódott. A tervezési megbízás 120 km/óra sebességnek megfelelő műszaki jellemzőkkel, 2x2 nyomú autópálya tervezésére szólt, amelynek kiviteli terveit az UVATERV (Út-, Vasúttervező Vállalat) készítette el. Az autópálya általános vonalvezetését az UKI (Útügyi Kutató Intézet) Úthálózatfejlesztési Osztálya által készített „1. számú főút hálózatfejlesztési tanulmánya” rögzítette. A tervezésnél az Országos Közutak Tervezési Szabályzatában rögzítetteket és az M7-es autópálya tervezése és építése során hozott KPM előírásokat kellett figyelembe venni. A tervezéshez szükséges kiinduló forgalmi adatokat az UKI Úthálózatfejlesztési Osztálya szolgáltatta az UVATERV-nek. A beruházási program 1971. februári jóváhagyását követően az építés 1971 márciusában kezdődött el.

Azonosító: 
UVA/103796-103841/103812
Állomány: 
UVATERV (Út-, Vasúttervező Vállalat)
Készítő: 
nincs adat
Készítés helye: 
Győr
Készítés ideje: 
1977
Méret: 
90x120mm
Írja be a választ.

Az M1-es autópálya győri lehajtója

Az M1-es autópálya győri lehajtója