A székesfehérvári gyalogfelüljáró az 59. km-nél

A közúti közlekedés tervezése alapvető tevékenysége az UVATERV-nek már fennállása óta, a fejlesztési alapelveinek a kidolgozásában és a magyar úttervezési rendszer létrehozásában meghatározó szerepet vállalt. Egy-egy útvonal vagy műszaki létesítmény tervezése szakaszokra bontva, több tervezési fázisban, többszöri átépítéssel készült el; emiatt az adott útszakasznak több önálló tervezője is lehetett. Az M7 autópálya Törökbálint – Székesfehérvár közötti szakasza első ütemben félautópályaként 2x1 sávval épült meg. A műtárgyak és csomópontok tervei a 70 km szelvényig 2x3 sáv, azután 2x2 sáv figyelembevételével készültek. Az útvonalat három szakaszban adták át, Martonvásárig 1966-ban, a Velencei tóig 1967-ben, Székesfehérvárig 1968-ban A tervek Jakab Sándor, majd dr. Jánoshegyi Ferenc irodavezetők és Bacsó Antal osztályvezető irányításával készültek.

Azonosító: 
UVA/97765-97772/97769
Állomány: 
UVATERV (Út-, Vasúttervező Vállalat)
Készítő: 
Sigrai Tibor
Készítés helye: 
Székesfehérvár
Készítés ideje: 
1976.10.13
Méret: 
90x120mm
Írja be a választ.

A székesfehérvári gyalogfelüljáró az 59. km-nél

A székesfehérvári gyalogfelüljáró az 59. km-nél