A Kacsóh Pongrác úti lakótelep toronyháza

A Kacsóh Pongrác úti lakótelep épületegyüttesének 42. szám alatti lakóházát Tarján László 1965-ös tervei alapján építették 1966 és 1967 között. Tarján a megvalósult magasházával 1968-ban építészeti nívódíjat nyert. Az épület a lakótelep nyugati szélén, a 18. jelű lakóházhoz, valamint a 39. jelű üzletházhoz kapcsolódva a Nagy Lajos király út mellett kialakított Kassai tér egyik lezáró elemeként helyezkedik el. A létesítendő gyorsforgalmi út és a Nagy Lajos király útjának kereszteződésében az egész lakótelep távolabbról is jól látható, hangsúlyos motívumaként volt hivatott szerepelni. Cél volt az épület egyszerű tömegalakítása, hiszen a tér körüli beépítésből és a szomszédos épületek magassági viszonyaiból adódóan a mozgalmasság már adott volt. A lakóházban a programnak megfelelően, azonos értékű és zömmel azonos alaprajzú lakásokat alakítottak ki. A homlokzati felépítés az egyes épületrészek és a lakások funkciós vetületének, valamint a szerkezetek megjelenésének eredménye. Az épület külső felületkezelése színes, a ház apró mozaikburkolatot kapott. Jó arányaival és esztétikus homlokzatával kiemelkedő épülete a lakótelepnek.

Azonosító: 
LTK/FTV/180/466
Állomány: 
FTV (Földmérő és Talajvizsgáló Vállalat)
Készítő: 
nincs adat
Készítés helye: 
Budapest
Készítés ideje: 
nincs adat
Méret: 
240x180mm
Írja be a választ.

A Kacsóh Pongrác úti lakótelep toronyháza

A Kacsóh Pongrác úti lakótelep toronyháza