Érd alsó vasútállomás épülete

Az UVATERV fennállása óta végez vasúttervezést, a mai napig több, mint 80 pályaudvar és állomás bővítésének, átalakításának és létesítésének terveit készítette el. Az első önálló vasútosztályt Akay Elemér vezette, majd Burkus Béla, Gáll Endre, Szálka György, Sződi László, Szentkereszti Sándor követték a sorban. Érd alsó vasútállomásának terveit a MÁV Budapesti Igazgatósága és a MÁV Utasellátó Vállalata beruházásaként 1970-ben az UVATERV VI. Iroda építésze, Sipos Dénes készítette el. A belső bútorberendezést Horváth Miklós és Zrinszky József tervezte. A tervek alapján az itt álló korábbi épületet lebontották; az új vasútüzemi épülettel viszont egy tömegbe került a grill konyha és falatozó, az Utasellátó Vállalat külön megbízására. A bisztró főbejárata fedett, de oldalt nyitott várótérből nyílt, szélfogón keresztül lehetett megközelíteni a falatozót. A bisztróhoz fedett és nyitott terasz is tartozott a várakozó utasok étel- és italfogyasztásának kényelme érdekében.

Azonosító: 
LTK/UVA/D2/280-310/309
Állomány: 
UVATERV (Út-, Vasúttervező Vállalat)
Készítő: 
nincs adat
Készítés helye: 
Érd
Készítés ideje: 
1976.07.21
Méret: 
54x54mm
Írja be a választ.

Érd alsó vasútállomás épülete

Érd alsó vasútállomás épülete