A balatonaligai MSZMP üdülő

Balatonaligán (illetve a ma már hozzá tartozó Balatonvilágoson) az államszocializmus évtizedeiben a szocialista párt üdülőkomplexuma működött. A szocialista hatalom kiépítésével szinte egy időben megjelent az igény az új vezetők üdülésének biztosítására, ezért országszerte pártüdülők létesültek, hogy a káderek és családjaik megfelelő körülmények között tudják eltölteni szabadságukat. Aligát két részre osztották: Aliga I-en a pártapparátus tagjai nyaraltak, megyei első titkárok, a budapesti pártbizottság vezetői, a párt közép- és felsővezetői, valamint az oktatás és média jeles képviselői; Aliga II-n a Politikai Bizottság tagjai, miniszterek és külföldi államfők, azaz a legmagasabb politikai vezetők. A képen látható Aliga I-en létesült MSZMP üdülő épületében a hűséges pártfunkcionáriusok szállhattak meg, hogy a külvilágtól elzártan a legnagyobb nyugalomban töltődjenek fel szabadságuk alatt. A külvilágtól teljesen elszeparált üdülőkomplexum területe folyamatosan őrizve volt, nehogy az arra tévedt „idegen elemek” véletlen betekintést kapjanak ennek a zárt közösségnek a világába.

Azonosító: 
UVA/80.2964-80.3005/80.2989
Állomány: 
UVATERV (Út-, Vasúttervező Vállalat)
Készítő: 
Báthy László
Készítés helye: 
Balatonvilágos
Készítés ideje: 
1980
Méret: 
90x120mm
Album: 
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.

A balatonaligai MSZMP üdülő

A balatonaligai MSZMP üdülő