A szügyi régi vármegyeháza állapotfelmérése

A beazonosításban köszönjük Hozzászólónk segítségét!

A Nógrád megyei Szügy későbarokk stílusú kastélyát a Simonyi család építtette 1755-ben. Az épület zárt, téglalap alaprajzú, egyemeletes, melynek tömegét a keleti és a nyugati homlokzaton timpanonos középrizalit mozgatja meg. A nyugati homlokzat rizalitjának földszintjén kocsiáthajtó található, mindhárom oldalon kosáríves nyílásokkal. A fotót a kastély állapotfelmérésekor készítette a Földmérő és Talajvizsgáló Vállalat (FTV). A műemléki védettség alatt álló kastélyok megmentéséért az 1950-es évek végétől a frissen megalakult Országos Műemléki Felügyelőség (OMF, alapítása: 1957) igyekezett mindent megtenni: védetté nyilvánította az arra érdemeseket, hasznosítási javaslatokat dolgozott ki, állagmegóvási és helyreállítási munkákat végzett. A kastélyoknak azonban csak egy kisebb része jutott méltó rendeltetéshez, és még kevesebb részesülhetett szakszerű műemléki helyreállításban. A kastélyok sorsának részleges rendezésére az 1980-as évek elejéig kellett várni; 1981-ben az OMF kezdeményezésére kormányszintű kastélyprogram indult. A program keretében a helyreállítást és a hasznosítást vállalók szakmai segítséget, felújítási és beruházási állami támogatást és egyéb kedvezményeket kaptak. Az 1980-as években közel 220 épület részesült felújítási, valamint beruházási támogatásban, és számos jelentős kastély helyreállítása fejeződött be. A VÁTI Műemléki Irodája 1985-ben ennek keretében készítette az OMF megbízásából a „Kiemelt műemléki értékű kastélyok állagmegóvási programja“-t, amelyben a műemlékállományból külön figyelemre méltó, s egyedi döntést igénylő, néhány kiemelkedő értékű kastélyunk állagvédelmi programját dolgozták ki.

Azonosító: 
LTK/FTV/180/1378
Állomány: 
FTV (Földmérő és Talajvizsgáló Vállalat)
Készítő: 
nincs adat
Készítés helye: 
Szügy
Készítés ideje: 
nincs adat
Méret: 
180x240mm
Írja be a választ.

A szügyi régi vármegyeháza állapotfelmérése

A szügyi régi vármegyeháza állapotfelmérése