Badacsony üdülőközpontja üzletekkel

Badacsony a fejlesztéseket összefogó Regionális Tervvázlatban mint nagy forgalmú kirándulóhely szerepelt, melynél a legfőbb feladat az érkezési pontok (hajó és vasút) építési rendjének kialakítása volt. A beépítési terv rugalmasan lett kialakítva, inkább az általános építészeti gondolatok letételét szolgálta, mely a konkrét beruházási tervek felé haladva módosult. A kikötő és a part rendezési tervét az IPARTERV-es Callmeyer Ferenc építész készítette, akinek nevéhez ebből az időből Badacsony több jellegzetes épülete is fűződik. Callmeyer a meglévő rendezetlen állapotokat és az esztétikailag kifogásolható pavilonokat új árusítóhely csoportokkal igyekezett helyrehozni. Ezek nagyobb része a kikötőben közös tető alatti szabad csoportokban helyezkedett el, a kisebb, nagyrészt szövetkezeti és maszek árusítóhelyek pedig előre elkészített standokba kerültek. Egy részük a fásítatlan parkrészt, a többi pedig az ún. „poharazó” előtti területet foglalta el.

Azonosító: 
LTK/VÁTI/167/2/44
Állomány: 
VÁTI (Városépítési Tudományos és Tervező Intézet)
Készítő: 
nincs adat
Készítés helye: 
Badacsonytomaj
Készítés ideje: 
nincs adat
Méret: 
nem standard méretre vágott fotó
Album: 
Írja be a választ.

Badacsony üdülőközpontja üzletekkel

Badacsony üdülőközpontja üzletekkel