A balatonalmádi Turistaszálló szobája

Az eredetileg két épületből álló üdülő a helyi rendezési terv szerint az új strand mellé épült, tervezője, Tiry György nevéhez kötődik az egész almádi partszakasz „Központi Park” nevű beépítési koncepciója is. A motel két földszintes épülete egyenként 14 darab, folyosóról megközelíthető négyágyas szobaegységeket foglalt magába. A folyosóról nyíló bejárat nem közvetlenül a szobákba vezetett, hanem egy főzőlappal felszerelt teakonyhával és kis mosdóval beépített előtérbe, s ebből nyíltak a hálók. A zuhanyzók és a WC-k a szobaegységeken kívül helyezkedtek el a folyosók két végén. Helytakarékosság miatt a hálókat emeletes ágyakkal és beépített szekrénnyel rendezték be, a bútorzathoz tartozott még egy asztal és négy szék. Az észak-dél tájolású szállók déli homlokzatát a szobák üvegfala határolta, utóbbi ajtaja közvetlenül a természetbe nyílt. E homlokzatot a belső egységek határához igazított, a fal síkja elé léptetett, két oldalról és felülről zárt loggiaszerű árnyékolók mozgatták meg, fedett teraszt biztosítva a vendégek számára. 1963-ban csupán két tömb épült meg, ám kapacitásának újabb szárnyakkal és étteremmel való bővítése már ekkor felmerült. Mára két új melléképülettel és egy kosárlabdapályával gyarapodott a terület, s a helyiségek korszerűsítése után jelenleg is turistaszállóként üzemel.

Azonosító: 
LTK/VÁTI/139/07
Állomány: 
VÁTI (Városépítési Tudományos és Tervező Intézet)
Készítő: 
nincs adat
Készítés helye: 
Balatonalmádi
Készítés ideje: 
nincs adat
Méret: 
nem standard méretre vágott fotó
Írja be a választ.

A balatonalmádi Turistaszálló szobája

A balatonalmádi Turistaszálló szobája