Az alsóörsi strand vetkőző blokkja

1963-ban Csorba Zoltán vezetésével a VÁTI-ban elkészült egy, Alsóörs üdülőterületének fejlesztési lehetőségeit vizsgáló tanulmány, ami kempinggel, stranddal, étteremmel, üzletközponttal és parkkal gazdagította hasábjain a települést. Részletes munkájukban magukra az épületekre is javaslatot tettek, így a partszakasz fejlesztésével megbízott Veszprém Megyei Tanácsi Tervező Vállalat felkérte Csorba Zoltánékat, hogy vegyenek részt a strandra vonatkozó építészeti koncepcióban foglaltak kiviteli tervekké alakításában. A terület építészeti rendezése két ütemben, 1964 és 1966-ban valósult meg, a Sümegi Községgazdálkodási Vállalat kivitelezésével. Az építkezés során külön kívánalom volt az eredeti vegetáció megóvása, valamint az öltözőépületek elhelyezésekor a műútról és a vasútról nyíló panoráma megőrzése.
Az öltözők üzemben előregyártott acél vázszerkezetből és faburkolatból álltak. Az aljzatkiegyenlítő földmunkák elvetésével lábakra állították az építményeket, és szintén épületelemgyárban előállított vasbeton födém helyettesítette az aljzatbetont. Fehér színű poliészter tető fedte a szerkezeteket. Egyszerű, vetkőző helyiségek, fogasos ruhatár, szekrényekkel, illetve kabinokkal ellátott egységek, valamint zuhanyzók összekapcsolásával született meg a két tömb.

Azonosító: 
LTK/VÁTI/167/5/24
Állomány: 
VÁTI (Városépítési Tudományos és Tervező Intézet)
Készítő: 
nincs adat
Készítés helye: 
Alsóörs
Készítés ideje: 
nincs adat
Méret: 
180x120mm
Írja be a választ.

Az alsóörsi strand vetkőző blokkja

Az alsóörsi strand vetkőző blokkja